A vonaton ülve Olivia elszorult szívvel a szüleire gondolt, akik legalább annyira óvták és szerették ők, mint az előtte ülő idős bácsi az unokáját. A kislány sokáig mesélt az iskoláról, a barátairól és egy csillám hercegnő babáról, amit minden áron magáénak akart. A következő állomásnál már le is szálltak és megüresedett a kabin. Olivia sokáig egyedül utazott, ezért zavartalanul olvashatott.

Kis idő elteltével ellenőrizték a jegyét, majd leszállt a nagyvárosi forgatagban és megnézte mikor indul a csatlakozása Willow Creekbe.

Mialatt várakozott elsétált az állomás előtti térre és körülnézett. Megreggelizett egy közeli büfénél és a téren császkált.

A vonat percre pontosan indult tovább San Myshunoból. A régies, elnyűtt fülkék helyett azonban modern és kényelmes ülések fogadták a lányt és nagy örömére fél órával hamarabb haza is ért. Miután leszállt vegyes érzések fogták el. Egyszerre volt nyugodt és feszült. Mintha még most is a szüleit látná minden fában, minden utcában, minden kedves ismerős mosolyában.

Bár csak tíz percre volt a nénikéje háza, mégis hosszúnak tűnt a hazaút. Megállt a bejárat előtt és a kulcsát kereste, amikor Paul bácsi ajtót nyitott.

-       Szia Livi! Hát te már itt is vagy?! Most akartam kimenni eléd az állomásra!

-       Szia Paul bácsi! Igen! Képzeld találtam egy gyors járatos csatlakozást! Szóval szerencsém volt! Mi ez a csend? – nézett körbe – a többiek nincsenek itthon?

-       A fiúk csavarognak, a nénikéd pedig elvitte Baby-t és Lucky-t kutya kozmetikushoz. Gyere beljebb! Nem vagy éhes? – invitálta a lányt

Olivia még mindig ezt tartotta a legjobb helynek az egész világon a szülei háza után. Mintha mindig minden a helyén lenne. Paul bácsi készségesen felvitte a lány bőröndjeit, majd felhívta telefonon Margaretet, aki pár perc múlva már az ajtóban is termett nagy csörtetéssel és két mini yorki társaságában.

-       Szia édesem! – ölelte magához Oliviát

A lány mintha csak édesanyját látta volna maga előtt. Szorosan megölelte nénikéjét, majd a kutyusokat gyömöszölte, akik vidáman üdvözölték.

-       És a többi kutyátok?

-       A hátsó kertben vannak. Később elvihetjük őket sétálni, ha van kedved. – javasolta Paul

A szobájába lépve furcsa érzések fogták el Oliviát. Végül is csak pár hónapot lakott itt, ezért nem érezhette még igazán magáénak. Margaret felkísérte a lányt, s közben folyamatosan az egészségéről és az iskoláról kérdezősködött.

-       Hogy érzed magad drágám? Milyen a suli, nehezek a tantárgyak? Vannak már barátaid? Jött pár leveled majd előkeresem.

-       Minden rendben van. Nyugodj meg! Később majd mesélek mindenről, de most el kéne menni a pszichológushoz. Beszéltél már vele? – érdeklődött Olivia

-       Igen, 3-ra kértem időpontot, szóval ráér még. Most pakolj ki, utána gyere le.

Olivia kipakolta a ruháit, majd csaholásra lett figyelmes a földszintről és hallotta ahogy az unokatestvérei megérkeznek. Lesétált a lépcsőn és nagy hangzavar közepette köszönt a fiúknak.

-       Szia Livi! Hát te mikor jöttél? – kérdezte Roy

-       Nemrég érkeztem. Ti merre voltatok?

-       Ricknek kerestünk egy csajt, de csak a piacos néninél járt sikerrel! – nevetett fel Roy, majd a testvérét lökdöste

-       Ne már! Mit égetsz folyton? – szólt rá Rick

Mindig testvéreiként tekintett a fiúkra Olivia és most is mosolyogva és önfeledten merült bele velük a bolondozásba. Margaret hiába hívta a srácokat enni, azok tele energiával csak egy pohár tejet ittak és már indultak is a kutyákért.

-       Hova mentek? Nem esztek? – szólt rájuk Margaret

-       Elvisszük a kutyákat sétálni. Jössz te is Livi? – a lány bólintott és szaladt a fiúk után

Mintha csak az övék lett volna minden utca, nevetve és önfeledten mentek végig Willow Creeken egész a parkig, ahol megpihentek és beszélgettek pár szót.

-       Na és milyen a windenburgi élet? – kérdezősködtek

-       Ugyanolyan, mint itt. Ott is vannak rendes arcok és kevésbé rendesek is. A suli elég jó. Bár kicsit sokat kell tanulni, de igazából nagyon klassz feladatokat kapunk. Például jövőhétre szellemházba kell fotóznom.

-       De király! Biztos jobb, mint az itteni suli. Ezeknek már az nagy szám, ha írni tudsz. Igaz Rick? – nézett a testvérére, aki még mindig durcáskodott

-       És veletek mi a helyzet? Meg van még a barátnőd Rick? – nézett rá Olivia

-       Most szünetelünk. – szólt morcosan, majd a kutyákat simogatta

-       Kicsit érzékenyen érinti. – súgta Roy

Délután Olivia ellátogatott a pszichológusához, aki büszkén nyugtázta, hogy a lány állapota javuló tendenciát mutat és a gyógyszerek szüneteltetését rendelte el.

-       Hogyan érintettek az első hetek? Szereztél új barátokat? – fejtegette a nő

-       Igen, pár emberrel egész jól kijövök. Úgy érzem elfogadóak és kedvesek velem.

-       Mindenki felől ezt érzed? Vagy vannak, akik esetleg negatív érzelmeket váltanak ki belőled?

Olivia nem akart Jessicáról és a barátnőiről mesélni, mert úgy érezte kellően tudja kezelni a többiek viselkedését és persze nem szeretett volna tovább gyógyszereken élni, szóval ezt megtartotta magának.

-       Nem, nincsenek. Igazán befogadó mindenki. – szólt közönyösen

A pszichológus csendesen hümmögött és írt néhány sort Olivia kartonjába, majd tanáccsal látta el a lány nénikéjét, aki közben az ajtóban várakozott s ezután elköszönt.

-       Remélem továbbra is tartjuk a kapcsolatot. További gyógyszeres kezelésre nem szorul Olivia. A környezetváltozás eddig jó hatásokat gyakorolt a pszichéjére. Azonban – húzódtak félre -  egyelőre nem javaslom, hogy meglátogassa a szülei sírját. Beszélgessenek sokat és ha úgy érzi elég ereje van a lánynak hozzá, csak akkor menjenek el meglátogatni őket. Valószínűleg gyorsan vissza esne, ha hirtelen rázúdulnának az emlékek.

A nap hátralevő részében a család megvacsorázott, lefürdött,  majd bevackolták magukat a televízió elé a kutyusokkal és pár adag popcornnal. Olivia biztonságban és szeretetben érezte magát. A fiúk egyfolytában kommentálták a filmet, miközben Paul bácsi a kutyákkal játszott.

-       Jól vagy kicsim? Nem kérsz egy takarót, vagy egy teát? – húzódott közelebb Margaret

-       Nem kell, köszi. Tudom, hogy folyton aggódsz, de hidd el minden rendben. Sok minden változott ebben a pár hétben. Windenburgban is vannak kedves és barátságos emberek és a kollégiumi szobám is nagyon kényelmes.  Jut eszembe a változásról…mit szólnál hozzá, ha hétvégi munkát vállalnék Windenburgban? – kérdezte büszkén Olivia

-       Munkát? Miféle munkára gondolsz?

-       Egy szupermarketbe keresnek eladót és egy ismerősöm ajánlotta, hogy diákok is jelentkezhetnek.

-       És ez mit jelent? Mármint akkor, hogy járnál haza?

-       Azt még nem tudom, de biztosan meg lehet velük egyezni.

Margaret kissé vonakodva beleegyezett a lány ötletébe. Beszélgettek még Olivia barátairól, a pom-pom csapatról és Davidről, akiről csak sejtelmes mondatokat ejtett a lány.

Az este gyorsan eltelt és másnap délben már vissza is utazott Olivia Windenburgba. Elköszönt a nénikéjétől, aki a lelkére kötötte, hogy amint megérkezik üzenjen. Bár csak rövid időt tölthetett a családjával, mégis feltöltődés volt számára ez a hétvége.

Szavazz!

 Szavazatodat  február 4. (vasárnap) 24:00-ig adhatod le!