Egy újabb hét kezdődött és Olivia kipihentnek érezte magát köszönhetően a családjával töltött hétvégének. Ez a nap is szokványosan telt. Graham természetesen a telefonját nyomkodta egész nap, Lexi pedig tombolát árult a szünetekben.

Az utolsó óra előtt David rákiáltott a lányra a folyosón és odaszaladt hozzá.

-       Szia Olivia! Ebéd után 1 órakor van egy busz, amivel mehetnénk. Ha neked is jó minél hamarabb induljunk már, mert később még dolgom van.

-       Jó, persze. Akkor hol találkozzunk?

-       Az első buszmegálló az utca végén. Tudod hol van?

-       Igen! Arra kell a Csimi-Csemegéhez menni.

-       Pontosan! Ott várlak! Szia! – kacsintott a lányra és szaladt órára

Graham közben a szekrények előtt állt és fél füllel végig kísérte a beszélgetést.

-       Mi az? Mit bámulsz? – nézett rá értetlenül Olivia

-       Bejössz neki. – szólt hümmögve és mosolyogva Graham

-       Ki? Davidnek? Nem hiszem. Meg tudod ott a tíz pontos barátnője.

-       Ugyan már! Most komolyan…Jessica Wilson? Olyan ellenszenves. Nem is illenek össze.

-       Szerinted tényleg lehetne köztünk valami Daviddel? – nézett reménykedve Olivia

-       Jézusom! Ezt ne csináld!

-       Mit?

-       Azt, hogy ennyire beleéled magad. Különben is a múltkor még azt mondtad nem tetszik. – biccentette oldalra a fejét Graham

-       Nem, nem is. Csak haver. – húzta a száját Olivia

Az utolsó óra rajz volt, ahol csendéletet kellett festeni. Ebéd után Olivia sietve lezuhanyzott, s miután átöltözött Kimberly kopogtatott az ajtón. Beinvitálta a lányt, aki lehangoltan megkérte Oliviát, hogy adja kölcsön a múlt heti anyagokat.

-       Mi volt veled? Egész héten nem láttalak. Beteg voltál? – kérdezősködött Olivia

Kimberly felhúzta a vállát, majd kis szünet után közönyösen így szólt:

-       Olyasmi! Amúgy szerintem semmi közöd hozzá. Kösz a cuccokat. Este vissza hozom.

Olivia megrökönyödve fogadta ezt az elutasító hangot, mivel még nem látta eddig ilyennek Kimberlyt.

Zsebre rakta a fényképezőjét, átfutotta mégegyszer a feladatot és elindult a buszmegállóhoz. David már ott álldogált, éppen telefonált, majd letette és savanyú képpel maga elé meredt.

-       Szia David! Valami baj van? Úgy elsápadtál.

-       Szia! Áh csak kaptam egy rossz hírt a galériából és kicsit lesokkolt.

-       Mi történt? – nézett érdeklődve Olivia

-       Amiket múltkor bevittem fotókat, tudod amikor találkoztunk – bólogatott a lány – na azokat sikerült olyan helyen tárolniuk, ahol beázott a fal és a párától, vagy talán a hőmérséklettől tönkre ment az összes és most egyet se tudnak belőle kiállítani.

-       Uh sajnálom! Biztos sokat dolgoztál velük. Nincs róluk másolat a gépeden?

-       Sajnos nincs, mivel polaroid képek voltak.

-       És ilyenkor nincs valami felelősség a galérián, amiért nem vigyáztak a képeidre?

-       Mivel amatőr vagyok és csak pár napig rakják ki őket, ezért nem vállalnak értük semmilyen felelősséget.

David kicsit sóhajtozott még, majd kénytelen volt elfogadni, hogy a fotóiból semmi nem maradt.

Felszálltak a buszra, majd Olivia megpróbálta elterelni a témát.

-       Haza utaztam a hétvégén. Képzeld az unokatesóméknak négy kutyájuk van. Mutassak róluk képet?

-       Persze! – mosolyodott el David

-       Ők itt Baby és Lucky, ez a fekete Lola és a másik Cookie.

-       Milyen busa fejű az a fekete! – nevettek fel

A buszon ezután oldottabb lett a hangulat és David folyamatosan csacsogott. Olivia nem is gondolta, hogy ennyire beszédes a srác. Néha a szemébe nézett, néha próbálta kerülni a tekintetét. Megfigyelte a mimikáját, az apró gödröcskéket a szája sarkán, a kezét és figyelmesen hallgatta ahogy a szavakat formálja.

A kísértetház nem volt messze és úgy látszott igazi turista látványosság, mivel tele volt külföldiekkel.

-       Itt mindig ilyen sokan vannak? - érdeklődött Olivia

-       Igen. Elég népszerű hely. Legtöbbször a szellemek miatt jönnek. Várják, hogy a Zöld hölgy előmásszon a labirintusból, vagy valamelyik festményből.

-       És tényleg láttak már itt kísérteteket? Vagy ez csak pletyka?

-       Állítólag! Ki is írták, hogy nem vállalnak felelősséget a paranormális találkozásokért. Bár én egyelőre csak egy paranormális dolgot látok. - mutatott az ajtóban álló biztonsági őrre

Erre mindketten nevetésben törtek ki, amit tetézett az őr mozdulatlansága.

Megvették a jegyeket és David javaslatára előbb kint néztek körbe.

Előszedett egy szétnyitható fotóállványt a táskájából, majd szenvedélyesen fel-alá rohangálva a kertben kattintgatott. Olivia is készített pár árnyékolt képet és közben Davidet figyelte. Inspirálónak találta, hogy a fiú ennyire rajong valamiért.

-       Nem nézünk szét a labirintusban? Bár elég nagy köd van itt. – tűnődött Olivia és már fél lábbal befelé tartott

-       Jajj vigyázz! – kiáltott rá a fiú

-       Mi az? - nézett értetlenül Olivia

-       Ha bemész oda elvisz magával Mimsy asszony szelleme – folytatta komoly arccal – itt szokott kertészkedni, elkap és beépít a labirintusba. Sokan eltűntek már itt.

-       Ez komoly? – nézett összeráncolt szemöldökkel Olivia

-       Dehogy is! Csak szívatlak! – nevetett fel a fiú

Végül mindketten bementek, bár nem váltak szét, de végül csalódottan nyugtázták, hogy ez csak egy szépen gondozott sövény labirintus.

-       Nah megvagy még? – mosolygott rá kifelé menet David

Ezután a benti részben fényképeztek és nézelődtek.

-       Ők kicsodák? – bámészkodott Olivia két festmény előtt

-       Mimsy és Bernard Shallot. A pasi festő volt, de nem a legjobb ezért feleségül vette a lányt a pénzéért. Eleinte csak érdekházasság volt, de később egymásba szerettek. Egy nap Bernard festett egy képet, amit annyira utált, hogy bedobta a kandallóba. Állítólag ekkor terjedt el a tűz és a szerelmesek a lángok martalékai lettek.

-       Huh ez elég hátborzongató.

-       Jah…azt mondják máig itt kísértenek és néha a kandalló mellett égett szagot éreznek akkor is, ha nincs meggyújtva.

-       Te honnan tudsz erről a helyről ennyit? – ámuldozott a lány

-       Onnan, hogy okos vagyok, meg egyébként ide van írva. – nevetett fel David.

-       HA-HA! – élcelődött Olivia

Pár kör után Davidnek kezdett unalmassá válni a hely és körülnézett mit lehetne még lencsevégre kapni. Készített titokban egy képet Oliviáról, majd kíváncsian lépett egy elzárt részhez, ahonnan lépcső vezetett fel.

-       Pssszt! – nézett hívogatón a lányra és arrébb tolta a kordont

-       Te meg mi a fenét csinálsz? – suttogott Olivia

-       Gyere már! Nézzünk szét odafent! – szólt lelkesen David, majd elindult felfelé

-       David! Daviiiiid! – szólongatta a lány, majd lassan utána indult

A fiú eltűnt a sötét lépcsősor tetején, ezért Olivia félszegen lépkedett az emeletre. Ott egy régies bútorokkal teli, poros, félhomályban úszó hálószoba fogadta. Tudta, hogy nem kéne itt lenniük mégis magával ragadta a hely hangulata és a fiú mellett biztonságban érezte magát.

Mivel igencsak sötét volt, ezért vakuval csináltak pár képet. Olivia a régies tapétát, a bútorokat nézegette és átfutott a gondolatain, hogy valószínűleg ez volt a képen látható férfi és nő hálószobája.

-       Hallottad!? – nézett rá elkerekedett szemekkel David

-       Jaj, fejezd már be! – legyintett Olivia

-       Nem, most komolyan. Valaki járkál az emeleten!

Olivia vállat vont és a fejét csóválta amikor mindketten hangos lépteket hallottak és David megszorította a lány kezét. Körbe néztek és a hang egyre erőteljesebbnek és közelebbinek hangzott, amikor az ajtóban megjelent egy sápadt alak.

-       Jesszusom! Itt van a kísértet! Eljött értünk! – kiáltott David torka szakadtából

-       Maguk meg mit keresnek itt? – förmedt rájuk a biztonsági őr – Azonnal menjenek lefele! Nem tudnak tán olvasni? Tilos az átjárás, lezárt terület!

David teljesen lesápadt, majd hangos röhögés közepette leszaladtak a lépcsőn. Egész visszaúton ezzel ugratták egymást.

-       Láttad volna az arcodat! Teljesen be voltál tojva! – mosolygott Olivia

-       Végül is az a csávó tényleg elég ijesztő volt! Kriptaszökevény! – mentegetőzött David

A buszon elköszöntek egymástól, mivel David tovább utazott. Olivia miután leszállt végig vigyorogta az utat a kollégiumig, ahol összefutott Kimberlyvel, aki épp a lányhoz indult. Morcosan és fáradt arccal visszaadta a füzeteket, majd hangosan becsapta maga mögött az ajtót. Érthetetlen volt az egész szituáció, mintha csak egy eddig ismeretlen, félelmetes arca körvonalazódott volna.

Szavazás!

Szavazatodat február 11. (vasárnap) 24:00-ig adhatod le!