Az udvaron kezdett egyre hűvösebb lenni, Graham még mindig a torkát köszörülte és a lány válaszát várta. Olivia csak nézett maga elé és azon gondolkodott vajon megbízhat-e egy fiúban, akit alig egy hete ismer.

- Még nem válaszoltál! – szólt nyugodt hangon Graham

- Ez olyasmi, amiről nem egyszerű beszélni. – folytatta Olivia komolyra váltva a hangját – Nem véletlenül halasztottam egy hónapot a suliból. A gyógyszerek nyugtató hatásúak.

Ekkor Graham kicsit kihúzta magát és összeráncolt arccal, némán figyelte Oliviát.

- Minden nap kellene szednem őket, de én csak két naponta szoktam, mert nagyon fáradt leszek tőlük és nem tudok koncentrálni.

- Pszichológus írta fel őket? – kérdezte Graham

- Igen….

Olivia maga elé meredve, halkan mesélt tovább.

- Amikor megtudtam, hogy felvettek a suliba még minden olyan tökéletes volt. Azt gondoltam tudod, hogy végre középiskola, elhagyom az otthonom és önállóbb lehetek. Alig vártam! De utána minden megváltozott…Sajnálom, de ezt annyira nehéz kimondani….

Sóhajtott fel Olivia és könnyekben tört ki….

- Semmi baj…nyugodj meg, ha nem szeretnél nem kell róla beszélned.

Szólt Graham, átölelte a lányt majd próbálta megnyugtatni és közben azon töprengett mi történhetett Oliviával az elmúlt hónapokban.

Ezután úgy döntöttek bemennek a kollégiumba, mivel bulizni már nem szerettek volna és egyre hidegebb lett az udvaron. Albert bácsit sehol nem találták így kérés nélkül felosontak Graham szobájába.

- Nem lesz ebből baj? - kérdezte szipogva Olivia

- Dehogy is! Gyere bátran!

A folyosó üres és csendes volt. A lányok szárnyához képest sokkal koszosabb és zsúfoltabb hatást keltett köszönhetően a széthagyott cipőknek és táskáknak, amik az ajtók előtt hevertek. Graham előkotorászta a kulcsát, kinyitotta az ajtót és gyorsan rendezgetni kezdte a szobát.

- Bocs a kupiért – szólt fel-alá járkálva Graham

- Semmi baj. Neked van szobatársad? – kérdezte az ágyakat nézegetve Olivia

- Aha! Alex…de nem igazán van itt … szerencsére. Amikor itt van akkor is csak a laptopját nyomkodja, vagy alszik, szóval nem sok vizet zavar. Kérsz egy teát?

Olivia bólogatott és közben a szobában bámészkodott. Furcsálta, hogy neki nincs szobatársa. Graham a folyosó végén kialakított konyhai sarokban készített két bögre teát és bevitte a szobába. Leültek az ágyra és lassan kortyolni kezdték, közben beszélgettek pár szót a buliról, DJ Láma vicces jelmezéről, majd miután megitták a teákat Graham újra felhozta az udvaron beszélt témát.

- Anyukám is szedett olyan gyógyszereket, mint te és ő is sokszor volt levert és gyenge tőlük. Ez még akkor volt, amikor apám ivott, meg amikor San Myshunoba költöztünk albérletbe és nagyon kevés pénzünk volt. Anyának két állása is volt és teljesen kivolt merülve apám és a sok munka miatt. Nem tudott enni, aludni és ezek a tabletták kicsit segítettek ebben. Szóval én nem ítéllek el azért, ha ilyen gyógyszereket kell szedned. Sajnálom ami veled történt, bármi is volt az, tudd hogy rám mindenben számíthatsz.

- Köszönöm! Hát tudod nagyon nehéz erről mesélni, mert olyan felfoghatatlan még mindig …..mintha nem is a valóság lenne. Miután felvettek a suliba minden annyira a helyén volt, de utána minden szétomlott körülöttem.

- A családodban történt valami? – kérdezte visszafogottan Graham

- Igen – sóhajtott fel Olivia - A szüleimmel történt most nyáron…autóbalesetük volt…megcsúszott a kocsijuk és egy árokba csapódtak. Apát a helyszínen próbálták újraéleszteni, de nem sikerült…..anya pedig a kórházban halt meg. Utána vagy három hónapig minden héten pszichológushoz jártam. Elköltöztem a nénikémhez és ott próbáltam összeszedni magam. Nem is akartak elengedni a suliba, csak én erősködtem.

Graham elkerekedett szemekkel, elszorult torokkal nézett a lányra, aki maga elé bámulva, könnyeivel küzdve mesélt. A fiú el sem hitte, hogy ez az egész pár hónapja történt és azt, hogy miken kellet keresztül mennie Oliviának.

 Rövid csend után megölelték ismét egymást amikor Alex nagy lendülettel belépett az ajtón.

- Hali! Jajj bocs a zavarásért…mindjárt elhúzok, csak a tabletem kéne.

Oliviáék szétrebbentek, majd leültek az ágyra.

- Nem láttad Graham? Valahol az asztalon hagytam! Biztos, hogy itt kell lennie!

- Nézd meg a fiókban! – szólt idegesen Graham

- Meg is van! Kösz! További szép estét….- szólt vidáman és kacsintott egyet Alex

Miután kiment Oliviáék egymásra néztek és könnyes szemmel kuncogtak egyet.

- Kockafej azt hiszi felhoztalak egy görbe estére….

- Láttad milyen meglepődött fejet vágott? Holnap ez lesz a pletyka az osztályban – szólt Olivia

- Ne is törődj velük! Inkább mesélj tovább…

Ezután tovább beszélgettek Olivia szüleiről, otthonáról és a pszichológusnál töltött hetekről. Graham kezdett egyre jobban köhögni és fáradt is volt ezért elköszöntek egymástól és elmentek aludni.

Olivia felfelé tartott az emeletre, amikor a sötét lépcsőfordulóból meglátta Davidet Jessica szobája előtt. Kicsit hátrébb lépett és mint aki lefagyott állt meredten és nem indult tovább. Jessica ekkor kilépett és váltott pár szót a fiúval….

- Biztos jó ötlet ezt újra kezdeni? – szólt a falhoz támaszkodva David

- Miért? Te talán nem szeretnéd? Mióta szakítottunk egy csajod se volt! Különben is mindenki azt mondja mennyire jól mutatunk együtt!

- Úristen! Hallod magad ilyenkor? Kit érdekel hogy mutatunk. Most komolyan szerinted mit éltem át…szakítottál velem és mindent a fejemhez vágtál. Most pedig egy csók miatt higgyem el, hogy ezt az egészet őszintén szeretnéd?

Jessica lassan végig simította a kezét a fiú mellkasán, megcsókolta és behívta a szobába.

Olivia ezután csendben elosont a szobájáig, ahol csak Davidre tudott gondolni, aki most egy másik lánnyal ki tudja mit csinál. Bár alig beszéltek pár szót valamiért mégis tetszett neki ez a srác. Átöltözött, leült az íróasztalához és pár percig David Simbookját vizslatta. Kicsit furcsának tartotta, hogy mialatt pár szobával arrébb van egy fiú, aki nem lehet az övé ő mégis róla álmodozik és a fényképeit bámulja.

Elhesegette ismét a gondolatait hiú álmairól és lefeküdt aludni. Odakint lassan pirkadt és a kollégiumba visszaérkeztek a bulizó diákok. A szomszéd szobából örjöngő metál zene hallatszott és hangos nevetgélés. Olivia próbált aludni, de sehogy se sikerült ezért átkopogott a falon. Ezután kicsit lecsendesült a zene és fáradtan visszaesett az ágyba.

A vasárnap nagy része pihenéssel telt és egy kevéske tanulással. Már esteledett amikor valaki kopogott az ajtón. Olivia azt hitte Graham és ezért vidáman kikiabált:

- Bújj be!

- Hali! - lépett be lazán Kimberly

- Szia Kimberly! – ugrott fel Olivia az íróasztaltól.

- Neked aztán jó nagy szobád van! Itt még táncolni is lehet! Mekkora az ágyad! Király! – szólt Kimberly, miközben az ajtóban álldogált

- Gyere beljebb! Hogyhogy átjöttél?

- Ja megyek is…csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a reggeli zsibongás miatt. Kicsit sokat ittunk tegnap este és hát zenéltünk, meg elvoltunk hajnalban.

- Semmi gond. Miután átkopogtam már tudtam aludni. Milyen volt a buli? Én nem sokáig maradtam.

- Jó volt. Bár az osztály nagy része hamar lelépett. Te tényleg együtt jársz azzal a Grahammel? A többiek azt mesélték…

- Mi van? Nem….csak barátok vagyunk. Kik mondták ezt?

- Sebastian meg a tizedikes csajok. Gondoltam szólok, hogy ezek keringenek…na de megyek is, nem akarok zavarni. Legközelebb gyere át te is bulizni.

Elköszöntek egymástól, majd Olivia frusztrálva leült az ágyára. Nem szerette volna ha alaptalan pletykák keringenek róla és Grahamről és rosszul esett neki, hogy a háta mögött kibeszélik a többiek.

A hét kissé magányosan indult Olivia számára, mivel Graham lebetegedett. Az első óra gitár volt. A terembe lépve még mindig bámulva fogadták a lányt a többiek, de ő már nem igazán törődött ezzel.

- Hol van a lisztes barátod? Hallottam szép estétek volt. – szólt a terem végéből Sebastian

Olivia csóválni kezdte a fejét és a szemeit forgatta. Próbált tudomást se venni erről az irritáló fiúról. Ezután fürkésző tekintettel kereste Kimberly-t, aki nem jelent meg egy órán sem. A nap nagy részében a többiek beszélgetéseit hallgatta és a könyveit lapozgatta.

Az órák után lement az ebédlőbe, ahol hosszú sor állt az automatánál és az ebédlő pultnál. Egyből megakadt a szeme a klubtársain és a tizedikes fiúkon, akik összetoltak két asztalt és önfeledten nevetgéltek. Elment mellettük, köszönt nekik, de ők tudomást se vettek róla.

Lexi az automata előtt várakozott és közben a telefonját nyomkodta. Leült egy asztalhoz majd oda hívta Oliviát.

- Szia! Pont beszélni akartam veled! Gyere ülj ide! - mondta vidáman Lexi

- Szia! Köszi!

- Írta Graham, hogy beteg lett és azt, hogy kérdezzelek meg nem tudnál-e helyette besegíteni a klubban. Tudod minden kedden együtt szoktuk kitakarítani a békák terráriumait, de most nincs senki aki segítene. A klubtársaimat is kérdeztem, de senki nem ér rá.

- Ne haragudj….hogy is hívnak? – vágott a szavába Olivia

- Lexi….tudom te pedig Olivia vagy. Bocsánat, hogy így lerohanlak, néha kicsit sokat beszélek. Csak egyedül nagyon sokáig tart mindent megcsinálni. A többiekre meg nem lehet számítani. Péntekenként is alig tudom őket rávenni valamire. Na mit szólsz? Van kedved segíteni?

Szavazz!

 Szavazatodat december 31. (vasárnap) 24:00-ig adhatod le!